Kompetenciamérés 2010 - szövegértés 6. osztály
Az alábbi cikk a Budapesti Állatkertről szól. Olvasd el a szöveget, és válaszolj a kapcsolódó kérdésekre!
142 éves a Budapesti Állatkert
1866. augusztus 9-én nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt Magyarország első állatkertje. A budapesti Városligetben található intézmény tekintélyes múltjával a világ legrégebbi állatkertjei közé tartozik : a világszerte működő több ezer állatkertből ugyanis alig két tucat akad, amelyet a budapesti előtt alapítottak
1
Az egzotikusvadállat tartásnak(1)már a középkorban is voltak előzményei Magyar országon. Írott forrásokból ismert, hogy Zsigmond és Mátyás korában is többféle egzotikus állat élt Budán, illetve Visegrádon: tudunk oroszlánokról, párducokról és különféle ritka madarakról is. A királyi vadállatgyűjteményre egyébként régészeti leletek utalnak, a közelmúltban például egy leopárdfog került elő a budavári ásatásokon. A török kiűzése után főképp vándor állatseregletek bemutatóin láthatott ritka állatokat a hazai közönség, míg a reformkorban felmerült egy Pesten létesítendő állatkert gondolata is. A szabadságharc és az utána következő évek azonban nem kedveztek az építkezésnek, ám az 1850-es évek végén ismét szóba került az elképzelés.
2
Hosszas előkészítő munka eredményeképpen 1866-ban nyílt meg az Állatkert, amely akkoriban sok tekintetben különbözött attól, ahogyan a látogatók ma láthatják. A kert területe nagyobb volt, összesen 18 hektárt(2)tett ki, hiszen magában foglalta a Városligetnek azt a részét is, ahol ma a szomszédos éttermek, illetve a Fővárosi Nagycirkusz működik. Ráadásul a mai Vidám Park területének jelentős része is az Állatkerthez tartozott. Mások voltak az állatházak is, ugyanis az 1866-os épületek közül ma már csak a Bagoly vár áll. Lényeges különbség volt az is, hogy az állatállomány nem volt olyan gazdag, mint manapság, és számos olyan állatfaj hiányzott még, amelyeket napjainkban tipikus állatkerti fajként tartanak számon (oroszlán, elefánt, vízi ló, zsiráf, orrszarvú). A közönség kedvence ekkoriban Kristóf, a barna medve volt. Az első zsiráfot Ferenc József ajándékozta az Állatkertnek 1868-ban. Az első – ráadásul egy afrikai – elefánt 1875-ben, az első víziló, a legendás Jónás 1893-ban, az első orrszarvú pedig 1894-ben érkezett. Közben a nagyobb látogatószám elérése érdekében az igazgatóság más látványosságokat is kínált az állatok mellett: a XIX. század végén kötéltáncosok, akrobaták, tűznyelők, céllövő fenomének3is hozzátartoztak az állatkerti látványosságokhoz, a szakállas nőkről már nem is beszélve. A XX. század elején teljesen átalakították az addigra korszerűtlenné vált intézményt. Ekkor épült a kert ma is meglévő műemlék épületeinek többsége, így a Főkapu, a Nagy- és a Kisszikla, a Madárház és a Fácános. A teljesen felújított Állatkert 1912-ben nyílt meg ismét a látogatók előtt.
3
A második világháború idején szinte teljesen elpusztult az Állatkert. A háború végére az egykori kétezres állatállományból csak tizenöt állat maradt életben, és az épületek nagy része is romhalmazzá vált. Az évek múlásával persze újra benépesült az Állatkert, és a romos állatházakat is lassanként felújították. Az intézmény legfontosabb feladata napjainkban az állatkerti oktató-nevelő munka és a természetvédelem. Alapítása óta a Fővárosi Állat- és Növénykert az ország egyik legnépszerűbb, leglátogatottabb kulturális intézményévé vált.
(1) Egzotikus: ritka, szokatlan; távoli.
(2) Földterület méréséhez használt mértékegység, egy hektár egy 100 × 100 méteres területnek felel meg.
(3) Itt: kiválóság, egy adott területen a feltűnő képességekkel rendelkezik
56. feladat
Ki adományozta az első zsiráfot az Állatkertnek?
57. feladat
Mikor láthattak a magyarok először elefántot az Állatkertben?
58. feladat
Melyik tipikus állatkerti faj hiányzott a szöveg szerint az Állatkertből a XIX. század legvégén is?
59. feladat
Számozással állítsd időrendbe a következő eseményeket!
Jónás a közönség kedvence lesz.
Egzotikus madarak élnek a visegrádi palotában.
A magyarok vándortársulatok bemutatóin láthatnak ritka állatokat.
Megépül a Nagyszikla.
60. feladat
Zoli szerint nem véletlen, hogy a Fővárosi Nagycirkusz az Állatkert akkori területére épült. Mivel tudná ezt a kijelentését alátámasztani? Válaszodat a szöveg alapján indokold!
.....................
61. feladat
Mi ennek a szövegrészletnek a célja?
62. feladat
Hol NEM találkozhatnál ezzel a szöveggel?
A következő két oldalon a Bárka Színház szórólapját találod. Olvasd el a szöveget, és válaszolj a kapcsolódó kérdésekre!
63. feladat
Mi Darvas Ferenc foglalkozása a szöveg alapján?
64. feladat
Milyen előadása van az Ördögszekér Kompániának?
65. feladat
Számozással állítsd időrendbe a programokat!
Técsői Banda
Balázs Elemér Group
El Sabio Consort
Alma koncert
66. feladat
Magyarázd meg az eseménysorozat címét: Bárka Kikötő. Mire utal a játékos kifejezés?
.....................
67. feladat
A gyerekeknek szóló programok napközben, a felnőtteknek szólóak este kezdődnek. Szerinted miért így szervezték a programokat?
.....................
68. feladat
Milyen rendezvényeknek ad helyet a Bakáts téri templom?
69. feladat
Mi NEM célja ennek a szövegnek?
70. feladat
A fesztivál idején egy ismerősöd Budapesten tartózkodott, és szívesen megnézett volna egy rendhagyó operettelőadást, de a színházakban még nyári szünet volt. A fesztivál melyik programját ajánlhattad volna a figyelmébe? Válaszodat a szöveg alapján indokold!
.....................
71. feladat
Az Alma együttes milyen programot mutat be?
72. feladat
Az alábbi válaszlehetőségek közül melyikbe tartozhat a szöveg?
Az alábbiakban Békés Pál Doktor Minorka Vidor nagy napja című regényéből olvashatsz egy részletet. Az egyik főszereplő, Dorka a piacra indul nagynénjével, akihez nyaralni küldték. Olvasd el a szöveget, és válaszolj a kapcsolódó kérdésekre!
Doktor Minorka Vidor nagy napja
1
Teréz néni határozott léptekkel hullámzott a piac felé. Fején az alkalomhoz illő kalap lebegett, malomkerékforma, lazán alácsüngő karimájú, püspöklila. Dorka a kezébe kapaszkodva szaporázta a lépést, erősen markolva furulyáját.
Ha a néni oly megfellebbezhetetlenül maga után nem vonszolja árkon-bokron át, lemarad. Mert bámészkodnivaló aztán akadt a piacon.
Mindjárt a bejáratnál ott állt a tökösnéni. Előtte kecskelábú asztalkán sárga, zöld, csíkos, pettyes meg cirmos gumók dudorodtak. Simák és rücskösek, gömbölyűek és tojásdadok. A tökösnéni pedig fennhangon kiabált:
– Lopótök, pézsmatök, úritök, dísztök! Tessék, tessék! A modern lakás éke a tök! Aki tőlem tököt vesz, tökkelütött sose lesz!
A sokszoknyás asszonyság hosszú szárú lopótökkel vezényelte a rigmust, hívogatta-csalogatta az arra járókat. De ki figyel a mai rohanó világban egy tökösnénire?
2
Egy tenyérnyi bódé előtt édesdeden mosolygó, kerek személyiség toporgott.A bódén ez állt: Kvaszta Simi Mézes Boltja. A kerek személyiség rózsaszínű volt, mint a húsvéti nyúl szeme, a kabátja fehér, mint az almáspitére szórt porcukor, a fején pedig aprócska sapka ült, halványzöld, levélforma, akár valami marcipán díszecske.
– Lelkem, aranyom – kántálta Kvaszta Simi, a hangja cseppentett méz –, nem kérsz egy kis finomságot? – s a törökméz aranyló hegyére, a habcsók fehér halmára, a mézespuszedli mogyoróbarna dombjára mutatott. Az ereszről lépesmézes üvegek függtek, a párkányon tükrös mézeskalács szívek sorakoztak, az élethű mézeskalács leányok majd megszólaltak az élethűségtől, nem is beszélve egy gyönyörűséges mézeskalács huszárról, aki szinte kardot rántott élethűségében.
– Jaj, dehogynem kérek – sóvárgott Dorka.
3
Teréz néni megtorpant. Aki felületesen ismeri őt, azt hihetné, hogy így szólt unokahúgához: „Mit ennél, aranyom?” Alaposabb ismerői azonban sejthetik, mi következett. A néni először is felhajtotta kissé a lila kalap karimáját, azután csípőre vágta a kezét.
– Idefigyeljen, Kvaszta Simi! El ne rontsa nekem ezt a gyereket! Nem elég, hogy fogszabályozója van és majd megvész az édességért...
– Majd megveszek... – helyeselt Dorka.
– Csönd te! Odavan a cukorkáért...
– Odavagyok – bólogatott Dorka.
– Mondtam, hogy csönd! Egyszóval mindez nem elég, még maga is hergeli! Mit szól majd az anyja, ha idead nekem egy kislányt fogszabályozóval, erre én megtömöm puszedlivel és visszaadom fog nélkül, he?!
– De kedves Teréz néni – édelgett Kvaszta Simi –, egy falat édesség, az mondhatni egyszerűen semmi.
– Először is nem vagyok kedves – mondta Teréz néni, s ebben kétségkívül igazat kell adnunk neki –, másodszor pedig, ha én egyszer azt mondom, hagyja békén a gyereket, akkor hagyja, mert baj lesz! Megértette? Na – és már száguldott is tovább.
4
Uborka, paprika, paradicsom, tarkabab, a kislány kapkodta a fejét, Teréz néni azonban pillantásra sem méltatta az elmaradozó vajsárga, haragoszöld és kárminvörös halmokat. Dorka irigykedve bámult meg egy kisfiút, aki a földön kuporgott és ráérősen köpködött célba meggymagokkal a piac mosakodó macskájára. A feketefoltos fehér cica megpróbálta elkapni a magokat, mígnem az egyik úgy szemközt találta, hogy sárga szeme köré nyomban monokli kékült. A színpompás macska bosszút esküdött, és elmenekült.
5
Teréz néni pihenő nélkül ringott tovább, előre a narancssárga napernyőkkel védelmezett pultok, kecskelábú asztalkák között. Elhúzott a gombások mellett, el a pecsenyés bódé előtt, ahol puffadt, fényes hurkák, kolbászok sercegtek a forró, aranybarna zsírban, s csak ott lassított valamelyest, ahol a tömeg úgy megsűrűsödött, hogy lefékezte előrenyomulását. Az egyik lacipecsenyés ajtaján ez állt: Kati néni Lacipecsenyéje. A soványka Kati néni hosszú nyelű villával forgatta a rostélyon sülő, étvágygerjesztő hússzeleteket, és roppant savanyú képet vágott. Erre minden oka megvolt. A pult előtt kockafejű, vörös orrú óriás állt. Két kézzel tömte kockafejébe a hurkát, és tele szájjal tréfálkozott: mímelte, hogy nem tudja kibetűzni a feliratot.
6
– Laci néni Katipecsenyéje? – érdeklődött dagadó pofazacskókkal, és jót mulatott saját tréfáján. – Hö.
– Nem – fintorgott a soványka Kati néni.
– Maci néni Bacipecsenyéje? – idétlenkedett a kockafejű, s ezt még mulatságosabbnak találta. – Höhö.
– Na nem.
– Baci néni Pacipecsenyéje? Höhöhöhö.
– Nem-nem-nem.
Így évődtek még sokáig, de ezt Dorka már nem hallhatta.
73. feladat
Az író szerint a tökösnéninek nem megy jól a boltja. Mivel indokolja ezt?
74. feladat
A szerző azt írja, a mézeskalács huszár majdnem kardot ránt. Miért írhatta ezt?
.....................
75. feladat
Mivel indokolja Teréz néni, hogy Dorka nem kaphat édességet?
76. feladat
A 3. bekezdés mely részéből derül ki, hogy az író nem tartja kedvesnek Teréz nénit? Húzd lá a megfelelő szövegrészt!
77. feladat
Melyik állat lábához hasonlítanak a piaci asztalok lábai?
78. feladat
Milyen árussal NEM találkoztak Dorkáék piaci útjuk során?
79. feladat
A szerző a 2. bekezdésben Kvaszta Simi külsejét jellemzi. Mennyiben kapcsolódik ez a jellemzés a foglalkozásához?
.....................
80. feladat
A 4. bekezdésben egy kisfiú maggal találja el a macskát. Mi a különös a macska reakciójában?
.....................
81. feladat
Miért irigyelte Dorka a kisfiút?
.....................
82. feladat
Mivel tréfálkozik a lacipecsenyés vendége?
.....................
83. feladat
Mi jellemző leginkább a szöveg stílusára?
84. feladat
Írj ki HÁROM olyan példát a szövegből, amely azt írja le, hogy Teréz néni sietett!
1. .....................
2. .....................
3. .....................
85. feladat
Írd le, hogyan vélekednek Teréz néniről azok, akik csak felületesen, és hogyan azok, akik alaposan ismerik!
Akik csak felületesen ismerik .....................
Akik alaposan ismerik .....................
86. feladat
Szerinted Kvaszta Siminek és Kati néninek a viselkedése vagy a külseje hasonlít egymásra? Válaszodat a szöveg alapján indokold!
.....................
Az alábbiakban Houdiniről találsz egy újságcikket. Olvasd el a szöveget, és válaszolj a kapcsolódó kérdésekre!
Leleplezték Houdini titkát
Lehull a lepel Houdini trükkjéről: kiállítás nyílt a wisconsini Appleton város múzeumában, amelynek látogatói megtudhatják, hogyan hajtotta végre az illuzionista(1) egyik legrejtélyesebb trükkjét.
1
Lehull a lepel Houdini trükkjéről: kiállítás nyílt a wisconsini Appleton város egy múzeumában, amelynek látogatói megtudhatják, milyen segédeszközökkel hajtotta végre a híres magyar származású illuzionista az „Átváltozások” névre keresztelt szabadulómutatványt. A mutatványban a megbilincselt, zsákba tett majd egy utazóládába zárt bűvésznek sikerült pillanatok alatt helyet cserélnie a ládán kívül lévő segédeivel.
2
titok egyik nyitja az, hogy a ládának van egy oldalfala amelyen át a benti személy kisurranhat. Egyes látogatók szerint azonban ez mit sem von le a mutatvány értékéből.” Szerintem az még így is csodálatos, hogy valaki ezt három másodperc alatt végre tudja hajtani”- vélekedett Matthew Martin misszionárius.
3
szakma számos kiváltságának azonban más a véleménye: mint mondják, elveik tiltják a titkok feltárását a nagyközönség előtt. David Copperfield, Ronald „Rondini” Lindberg, a Las Vegas-i sztárkettős és Penn és Teller és mások tiltakoznak a Houdini-kiállítás ellen. A múzeum képviselői viszont azt hangoztatják,hogy a kiállítás semmi olyat nem árul el, amit ne lehetett volna már olvasni könyvekben vagy az interneten. Szerintünk az emberek még többre is értékelik a mutatványokat, ha ismerik azok titkait.
4
A tíz évre tervezett tárlat 38 tárgyat, 190 dokumentumot és szemléltető anyagot mutat be. Van kényszerzubbony és börtöncella, amelyekből a látogató megpróbálhat kiszabadulni, továbbá Houdini saját kellékei, például bilincsek és zárak. A trükkök gyakorlati végrehajtásának eszközei egy hátsó részlegben találhatók. A látogatókat egy felirat figyelmezteti: „Akik nem akarják tudni hogyan hajtotta végre Houdini a varázslatot, kerüljék el ezt a területet”. Az „Átváltozások” esetében a látogató bemászhat a ládába, hogy lássa, miként működik. Houdini először több mint száz évvel ezelőtt, feleségével adta elő ezt a mutatványt.
5
Kim Louagie, a múzeum vezetője elmondta, hogy a megnyitó óta több mint kétszáz e-mailt és negyven telefonhívást kaptak, amelyekben lebeszélni próbálták őket a titkok felfedéséről. Egyes internetes híresztelések a kiállítás szabotálásának, megrongálásának terveiről szólnak, s ők már kapcsolatba léptek a rendőrséggel, hogy erősítsék a járőrözést a környéken. De eddig nem volt probléma.
6
Bob Rath, a hivatásos mágus a múzeumiak mellé áll mondván, hogy az ilyen trükkök sikeres végrehajtásához sok gyakorlás kell. ”A mutatvány fontosabb, mint a titok, és attól, hogy valaki megtudja az »Átváltozások« titkát, még nem lesz nagy mágus. Ez igen bonyolult és nehezen végrehajtható dolog”. Megjegyzi ugyanakkor, hogy a wisconsini Houdini Club, amelynek ő az alelnöke, ellenzi a trükk közszemléletre tételét, egyebek között azért, mert a világon sok illuzionista még ma is előadja a számot.
7
Houdini Budapesten született 1874-ben, Weiss Erik néven. Négyéves volt, amikor családja Appletonba költözött, ahol apja a város rabbija lett. Négy évig maradtak ott. Harry Houdini Detroitban halt meg 1926-ban
(MTI Panoráma)
(1) Szemfényvesztő, bűvész.
87. feladat
Mi volt Houdini eredeti neve?
88. feladat
Mennyi ideig tart nyitva a tárlat?
89. feladat
Az „Átváltozások”című mutatvány során miből NEM kellett kiszabadulnia a bűvésznek?
90. feladat
Melyik bekezdés szól arról, hogy több módon is megfenyegették a múzeumot?
91. feladat
Melyik IGAZ, melyik HAMIS az alábbi állítások közül?
Houdini hatéves volt, amikor a családjával Amerikába költözött.
Penn és Teller Las Vegasban igen sikeres volt.
Martin szerint Houdini 3 másodperc alatt végrehajtotta mutatványát.
Houdini először a fiával adta elő a mutatványt.
92. feladat
Mi jellemzi leginkább a cikk stílusát?
93. feladat
Miért a hátsó traktusban vannak a trükköt leleplező tárgyak?
.....................
94. feladat
Egyetértesz azokkal, akik ellenzik a Houdini trükkjeit felfedő kiállítást? Válaszodat indokold!
....................
95. feladat
Miért éppen az appletoni múzeum készített Houdini-kiállítást?
.....................
96. feladat
Mi lehet az oka annak, hogy a 2. bekezdésben olyasvalaki véleményét írják le, aki nem bűvész?
....................
97. feladat
Ákos szerint az utolsó bekezdés nem kapcsolódik szorosan a többihez. Szerinted igaza van?Válaszodat a szöveg alapján indokold!
.....................
Az alábbiakban a Vidor Fesztivál programjait találod. Olvasd el a szöveget, és válaszolj a kapcsolódó kérdésekre!
1
Purgateátrum Társulat Kecskemétről
Vásártér (bábtáncoltatás, vásári bábjáték és bábforgatás három részben)
Augusztus 30., szombat 11.00
Kálmánháza, Iskolaudvar
és
Augusztus 30., szombat 14.00
Újfehértó, Főtér
Először elénk tipeg-totyog a világ legkisebb táncospárja, hogy komikus csetlő-botló táncával elszórakoztassa a nagyérdeműt. Ezután következik Vitéz László moldovai rokona, a nagyszájú Vasilache, aki elébb megküzd a feleségével, majd az Ördöggel és végezetül magával a Halállal is. A harmadik részben Az aranyszőrű bárány me séje forgolódik körbe-körbe egy bábforgató színpadocskán. Az előadást a kecskéjétől megszabadított kecskebőr duda és különbnél különb tilinkók kísérik.
2
Langaléta garabonciások Kiskunfélegyházáról:
Vándormuzsikus, avagy a régi világ hangszereinek meséi
Augusztus 31., vasárnap 11.00
Kótaj, Teleház udvar
és
Augusztus 31., vasárnap 14.00
Gávavencsellő, Iskolaudvar
Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni – mondja a régi ének. Ha odáig nem is merészkedünk ebben az előadásban, azért a régi világ hangszereiről megtudunk egyet s mást. Táncra perdülhetünk a híres kecskebőr duda sípolására. Megismerkedünk a bűvös- bájos hangszerrel, a dorombbal, amelyet a vándorló cigány kovácsmesterek mártogattak tűzbe-vízbe a hajdani Európában.
3
ORT-IKI Társulat Debrecenből:
Perzeus királyfi csodatettei
Szeptember 6., szombat
Nyírtass, Tas vezér tér, Utcaszínház, 16.00
tíz teremtett ég felett, a csillagok között játszódik az arany zivatartól született királyfi, a hős Perzeus története. Nagyapja, Árkosország öreg királya mindent elkövet, hogy Istentől kimért sorsát, unokájától rá váró végzetét elkerülje: leányát börtönbe, majd annak gyermekét, a kicsi Perzeust halálba küldi. A királyfi azonban minden próbát kiállva megszerzi kígyófürtös fejét a szörnynek, és legyőzi azt a tengeri fenevadat, kinek rémes szája tátva van a világ kezdete óta. Erős karja és oroszlánbátorsága segíti, hogy hosszú hányódás után visszatérhessen hazájába, szép Árkosországba.
98. feladat
Mi a második előadás témája?
99. feladat
Miben különbözik a második előadás a másik kettőtől?
100. feladat
Melyik előadás kezdődik a legkésőbb?
Előadás: .....................
Időpont: .....................
101. feladat
Melyik az a hangszer, amely két előadásban is feltűnik?
A hangszer: .....................
A két előadás: ....................
102. feladat
Választd ki, hogy melyik településen, hol láthatók az előadások!
Kálmánháza
Újfehértó
Kótaj
Gávavencsellő
Nyírtass
103. feladat
Mi jellemzi leginkább Vasilachét a szöveg szerint?
104. feladat
Mi a közös Vasilache és Perzeus királyfi történetében?
.....................
105. feladat
Hol találkozhatsz a fenti szöveggel?
106. feladat
Te melyik előadást tekintenéd meg legszívesebben? Válaszodat indokold a szöveg alapján!
.....................
Az alábbiakban Varró Dániel Túl a Maszat-hegyen című verses regényéből közlünk egy részletet. Olvasd el a szöveget, és válaszolj a kapcsolódó kérdésekre!
Muhi Andris és a pacák birodalma
MÁSODIK FEJEZET
amelyben történetünk hősével közelebbről is megismerkedünk
„Ki és mi volt ő? Ím tehát leírom.”
Arany László
Kis olvasók, sziasztok újra,
Mesémet görgetem tovább.
Oldalatokat majd kifúrja,
Remélem, a kíváncsiság.
De szóljatok. Mert hogyha mégse,
Csak annyit mondok, itt a vége,
És véget ér e kis mese,
És nem derül ki semmise.
No jó. Korábban már jeleztem,
Hogy a sok izgalom, kaland
Előtt (mi rátok vár alant),
Hősünket pár szóban lefestem.
E kilátásba helyezett
Pár szóból áll e fejezet.
Andris helyes, szelíd gyerek volt,
Könnyen szerzett barátokat,
Az arca derűs és kerek volt,
Zömök test, gömbölyű kobak,
Ez ő, előttünk áll egészen –
Csak annyival még hadd tetézem
(S megismerkedtünk ővele):
Legfőbb ismertetőjele,
Hogy mindig ott bujkált a szája
Csücskében egy csibész mosoly,
Mikor viccel, mikor komoly,
Sose lehetett tudni nála,
Se vigyor, mondom, így igaz,
Vidor volt, huncut és pimasz.
Focizni szeretett kivált – ó,
Akkor volt csak nagyon vidám!
Rikkantott: „Én vagyok Rivaldo!” –
„Én meg Beckham!”, „Én meg Zidane!”
Kiáltották a többi kölkök
(Bevallom, én is így üvöltök,
Ha futballozni hív a rét,
Na persze kiskoromba még
Nyilasi meg Détári voltam),
És Andrisunk a lasztival
Olyasmiket tudott, ihaj!
A védő azt se tudta, hol van,
Egy csel – a kapus balra ment,
És ott a laszti jobbra bent.
De néha a futballt is unta,
S untatta minden más egyéb,
Egyetlen vágy szállt Andrisunkra,
Keresni kislányok kegyét,
Köröttük legyeskedni egyre,
És ő méltó is volt a kegyre,
Sosem volt undok és hiú,
Akár a többi kisfiú,
Sőt, mert barátságukra vágyott,
Játszott velük papás-mamást,
Meg azt a mindenféle mást,
Amit játszanak még a lányok,
S nem bánta, róla mit beszél
A többi kisfiú ezér.
Mert okos, jószívű gyerek volt,
Tudta, mi számít és mi nem,
Az arca derűs és kerek volt
(De ezt már mondtam, azt hiszem),
Tudott fejből szavalni verset,
S barátja volt sok furcsa szerzet,
Morzsamanók és porcicák,
Kiket más ember meg se lát,
És azt is mondták róla, okkal
(Nem minden szóbeszéd koholt),
Hogy néha, hogyha kedve volt,
Beszélgetett az állatokkal –
Zsiráfok, lepkék, kiskutyák,
Mindegyikükkel diskurált.
[…]
Kis olvasóim, Andrisunkról
Sok mindent mondhatnék el én,
Hogygombfocizni nem tudott jól,
Hogy fázott 2000 telén,
Hogy volt nővére, bátyja kettő,
S hatévesen nagybácsi lett ő –
Hatévesen! Nem döbbenet?
De mondok én egy ötletet:
Ha bennetek kíváncsiság van
Andris iránt még, gyerekek,
Írjatok neki levelet,
S kérdezzetek csak tőle bátran.
Ott él a Törpe utca 6-ba,
Ígérem, meg lesz tőle hatva.
Amúgy meg ennyi egyelőre
Jellemzésnek talán elég.
Ahogy halad mesénk előre,
Megismerjük majd jellemét
Hősünknek úgyis egyre jobban.
Tovább. Mesémből hátra sok van,
Mondhatni majdnem az egész,
S megint elszállt egy röpke rész.
Öles léptekkel kell haladnom
(Egy öl majdnem két méter ám),
Hogy még időben és korán
Végigérjek minden kalandon.
Hisz a történet voltaképp
Még nem is vette kezdetét.
107. feladat
Andris melyik tulajdonságát illusztrálja az alábbi, a szövegben nem szereplő versrészlet: „Elefánt úr, jó napot, / folyatjuk a vízcsapot? / Muszáj, vagyok, sajnálom, / bedugult az ormányom”?
.....................
108. feladat
Mi NEM jellemző az első 3 versszak külső formájára?
109. feladat
Az alábbiak közül melyik focistát NEM említi a szöveg?
110. feladat
A főszereplő mely tulajdonságait írja le az a sor, amelyik kétszer is szerepel a szövegben?
.....................
111. feladat
Mi a „Détári”?
112. feladat
Az utolsó versszak
113. feladat
Milyen a szöveg hangvétele? Satírozd be a helyes válasz betűjelét!
114. feladat
Szívesen elolvasnád-e az egész könyvet? Válaszodat az olvasottak alapján indokold!
.....................