Szövegértés - 8. évfolyam (2016)

Az alábbi szöveg az otthoni bicikliszereléshez nyújt segítséget. Olvasd el a szöveget, és válaszolj a hozzá kapcsolódó kérdésekre!

A BICIKLISZERELÉS ALAPFOGÁSAI

Egyelőre nincs meg a tudományos magyarázat arra, hogy milyen rejtélyes folyamatok zajlanak a télire bezárt pincékben. A megoldás tavaszra már biztosan nem lesz meg, így a biciklis szezont most kezdők ismét csak a furcsa jelenséggel szembe sülnek: az ősszel kifogástalan állapotban elrakott kerékpárok tavasszal zörögnek, kerekeik laposak, a váltók nem váltanak, a fékek pedig nyikorognak.

A következő sokk rendszerint az, amikor a szerelő a bringákkal feszesre tömött műhelyéből elhaló hangon egy hetekkel későbbi időpontra hív vissza minket. Pedig a kisebb hibák miatt nem feltétlenül kell szakemberhez fordulni, némi kézügyességgel és elszántsággal házilag is elháríthatjuk a bajokat. Felkerestük a Kerékagy egyik kedvenc bicikliszervizét, hogy a szakemberek megmutassák nekünk a tavaszi üzembe helyezés alapfogásait.

Lötyög a kerék: Meglepően sokszor fordul elő, hogy a telekről felhozott kerékpárt ősszel gyorsan összedobják, hogy betolhassák a garázsba, és majd a szezon kezdetén rakják össze rendesen. A tulajdonos tavaszra azonban már elfelejti terveit, és azzal kacsázik el a szerelőhöz, hogy végezetes hibája van a biciklijének.

Megoldás: A gyorszárat1 a kerékpár álló helyzetében kinyitjuk, hagyjuk, hogy a váz súlya a helyére csúsztassa a tengelyt. A gyorszár ellentétes oldalán a csavart úgy forgassuk, hogy a zár 180 foknál, azaz a talajjal párhuzamos állásban kezdjen fogni. Zárjuk a gyorszárat. A gyakorlatot ne fejjel lefelé fordított biciklin végezzük. Jó, ha a gép a talajra merőlegesen áll.

A kerék hozzáér a fékhez: Sok oka lehet, de érdemes a fent ismertetett módon megnézni, hogy helyén van-e a kerék. Ha a felni2 2-3 milliméternél nagyobbat üt oldalirányban, akkor szakemberrel kell centríroztatni3. Ha a fék a gumihoz ér hozzá, akkor nagyobb a baj. Guruljunk el a szervizbe, és a problémás féket addig se használjuk.

Lapos a gumi: Ha hónapokig áll a bicikli, magától is leereszthetnek a gumik. Mielőtt szakemberhez fordulnánk, tegyünk próbát a pumpával. A legtöbb biciklin autó szelep van, így minimális erőbefektetéssel egy benzinkútnál is felfújhatjuk. Minden gumi oldalán feltüntetik a maximális nyomást, amire a szerelők szerint érdemes felpumpálni a kerekeket.

Ha a gumi gyorsan leereszt, akkor ki kell cserélni vagy meg kell foltozni a belsőt. Egyik sem bonyolult, de egyszer meg kell nézni élőben. Bátorításul meg jegyezzük, hogy közepes gyakorlattal a foltozás nem tart öt percnél tovább, és a művelet legnehezebb része a külső gumi levétele és visszarakása.

Nyikorog, kattog a lánc: Tisztítani és olajozni kell. Ezt akkor is érdemes megtenni, ha még nincsen hallható jele az elkoszolódásnak. Sőt, használattól függően havonta, kéthetente amúgy is érdemes egyszer olajozni. (…)

Érdemes este olajozni, mert akkor a kenőanyag reggelre beszivárog, és nem fröcsköli össze kedvenc fehér nadrágunkat. A művelet nagyjából negyedórát, húsz percet vesz igénybe, plusz a hosszadalmas kézmosás.

Nehezen vagy rosszul vált a váltó: Egyik oka lehet, hogy elpiszkolódott a lánc, amelyet tisztítsunk meg. Érdemes a váltókat is befújni WD404-nel, főleg azokon a helyeken, ahol forgórészek találhatóak. A felesleget ronggyal töröljük le, hogy ne tapadjon fel a por.

Ferdén áll a kormány: Lazítsuk ki a kormányt rögzítő csavart (vagy a kormányszár tetején, vagy az oldalán található), vegyük az első kereket a lábaink közé, és a markolatokat fogva fordítsuk a kormányt a megfelelő szögbe. Ne felejtsük újra megszorítani a csavarokat. (…)

Rendellenes zaj menet közben: A bicikli az a szerkezet, amely csak zörgésre hajlamos alkatrészekből áll, így a zajoknak ezer oka lehet. A legjellemzőbb a sárhányók és a csomagtartó zörgése. Húzzuk meg a csavarokat. Ha a zörgés marad, figyeljük meg, hogy csak tekerés közben hallunk zajt, vagy gurulásnál is, mert ez fontos információ a szerelőnek. Egyszerűbb esetben a hajtókar ér hozzá a váltóhoz, vagy nyolcas van a kerékben.

Mielőtt nagy lendülettel belevetnénk magunkat a forgalomba, tegyünk pár perces próbakört valami biztonságos helyen. Imitáljunk gyors megállást, hogy lássuk, fognak-e a fékek, és tudjuk, mekkora a fékút. Figyeljünk, hogy nem hallunk-e gyanús kattogást, és tudunk-e váltani. Ellenőrizzük, hogy világítanak-e a lámpáink.

Menjünk szerelőhöz, ha:

- Oldalirányba kotyog a kerék. Ez nagyobb hibát is jelenthet.

- Az első féket behúzva előre, hátra elmozdul a kormány. Ha szerencsénk van, kilazult a kormánycsapágy, és csak meg kell húzni.

- Nem fognak rendesen a fékek, hosszú a fékút.

- A kerék hozzáér a fékpofához vagy a gumihoz.

- Rosszul működik a váltó.

 

1 Olyan rögzítő eszköz, amelyhez nem kell csavarhúzó.

2 A bicikli kerekének fém váza.

3 Olyan művelet, amellyel a felni egyenetlenségeit javítják ki.

4 Kenőanyag és nedvességkiszorító spray.


1. feladat

Miért kell a szerelőnél akár heteket is várni egy időpontra? A szöveg alapján válaszolj!

...


2. feladat

Számozással állítsd időrendbe, mit tesz egy átlagbiciklista a kerékpárjával a tavasz kezdetén! Kezdd a legkorábbival! 

. Elviszi a szerelőhöz.

. Kiderül, hogy csak hetekkel később mehet a bicikliért.

. Kisebb-nagyobb hibákat fedez fel.

. Tavasszal előveszi a biciklijét.


3. feladat

Mikor NEM KELL szakemberhez fordulni a fék hibájával? Jelöld meg a helyes válasz betűjelét! 

A Ha a kereket kell a helyére igazítani.

B Ha a felni 2-3 mm-nél nagyobbat üt oldalirányban.

C Ha a fék a gumihoz is hozzáér.

D Ha az első féket behúzva előre-hátra elmozdul a kormány.


4. feladat

Nagyjából mennyi időt vesz igénybe az olajozás? Jelöld meg a helyes válasz betűjelét! 

A 5-8 percet

B 10-15 percet

C 15-20 percet

D 30-40 percet


5. feladat

Balázs biciklije zörög. Miért ismeri fel nehezen ennek az okát? Válaszodat a szöveg alapján indokold!

...


6. feladat

Miért kell figyelni arra tekeréskor és guruláskor is, hogy hallunk-e rendellenes zörgést? Jelöld meg a helyes válasz betűjelét! 

A Ha csak tekeréskor halljuk, nem kell javítani.

B Ha szervizbe visszük, ezzel segítjük a szerelő munkáját.

C Mert így megállapíthatjuk, hogy a sárhányó zörög-e.

D Így biztosan megtudjuk, hol kell javítanunk a biciklin.


7. feladat

A „Menjünk szerelőhöz” szövegrészben melyik alkatrész kapcsán említik a legtöbb problémát?

...


8. feladat

Mitől szeretné megkímélni a kerékpár-tulajdonosokat a cikk? Jelöld meg a helyes válasz betű jelét! 

A Attól, hogy egyedül szereljék a biciklijüket.

B Attól, hogy fölöslegesen menjenek el a szerelőhöz.

C Attól, hogy rosszul szereljék meg otthon a biciklit.

D Attól, hogy hozzá nem értők rossz tanácsára hallgassanak.


Elkalauzolunk egy valaha működő vulkán lábánál épült látogatóközpontba. A Vulkánpark állandó látványosságai mellett két programra is felhívjuk a figyelmet. Olvasd el a szöveget, és válaszolj a hozzá kapcsolódó kérdésekre!


9. feladat

Milyen szójátékra utal a programajánló címe: „Törj ki a hétköznapokból”?

...


10. feladat

Ervin osztálya novemberre tervez egy kirándulást. El tudnak-e menni a Kemenes Vulkánparkba? Válaszodat a szöveg alapján indokold!

...


11. feladat

Mikor nyílt meg a Kemenes Vulkánpark? Jelöld meg a helyes válasz betűjelét! 

A 2012. április 22-én

B 2014. szeptember 29-én

C 2014. október 25-én

D 2013. április 22-én


12. feladat

Julit Európa aktív vulkánjai érdeklik. Ajánlanád neki ezt a kiállítást? Válaszodat a szöveg alapján indokold is!

...


13. feladat

Hol próbálhatjuk fel a vulkanológusruhát? Jelöld meg a helyes válasz betűjelét! 

A A Felfedezőteremben.

B A Tűzhányóteremben.

C A Szimulációs teremben.

D A bazaltbányában.


14. feladat

Az alábbi állítások közül melyik IGAZ a Tűzhányóteremre? Jelöld meg a helyes válasz betűjelét! 

A Több vulkánnal modellezi a vulkánok felépítését, szerkezetét.

B Több vulkánnal párhuzamba állítva ismerjük meg a Ság-hegy felépítését.

C Egyetlen vulkán bemutatásával ismerjük meg a vulkánok felépítését.

D A Ság-hegy kőzet- és ásványrendszerének bemutatásával ismerteti a vulkánokat.


15. feladat

Anna szerint a Ság-hegyről valószínűleg a Szimulációs teremben esik szó. Mivel indokolhatja Anna az állítását?

...


16. feladat

Az alábbiak közül melyik eszközzel találkozunk biztosan a Szimulációs teremben? Jelöld meg a helyes válasz betűjelét! 

A érintőképernyős tablet

B terepasztal

C földrengés-szimulátor

D számítógépes animáció


17. feladat

Tamás osztálya háromnapos tavaszi kirándulást szervez. Mikor tudják megnézni a vulkánparkot? Jelöld meg a helyes válasz betűjelét! 

A Hétfőn délelőtt 10 órakor.

B Kedden délelőtt 9 órakor.

C Vasárnap délután 17 órakor.

D Pénteken este 19 órakor.


18. feladat

Jelöld meg a helyes válasz betűjelét! 

A Sághegyi Bazaltbánya Zrt. nyomában program során...

A egy ma is működő bányába kalauzolnak.

B a bánya valamikori dolgozói tartanak túravezetést.

C ki lehet próbálni a bányában megmaradt eszközöket.

D egy egykor működő bánya épületeiben sétálhatunk.


19. feladat

Balázsnak még nincs terve október 4-ére, de úgy gondolja, ha éppen arra jár, csatlakozik a kerék pártúrához. Megteheti? Válaszodat a szöveg alapján indokold!

...


20. feladat

Anna szeretne elmenni a kerékpártúrára, de egy fontos információt hiányol a felhívásból. Mi lehet az? Jelöld meg a helyes válasz betűjelét! 

A Az indulás pontos időpontja október 4-én.

B A látnivalók, amelyeket a túra során megtekintenek.

C A várható időjárás, mivel szabadtéri programról van szó.

D A jelentkezéshez szükséges cím vagy telefonszám.


21. feladat

Milyen kapcsolat van a bevezetőben feltett kérdések és a szöveg között? Jelöld meg a helyes válasz betűjelét! 

A A szövegben megtaláljuk a kérdésekre a választ.

B A szövegből megtudjuk, hol kapunk választ a kérdésekre.

C A szöveget elolvasva ezek a kérdések merülnek fel az olvasóban.

D A szöveg lényegesebb tartalmi elemeit emelik ki a kérdések.


22. feladat

Az 1. képen a látogatóközpontot láthatod. Vajon miért ezt a képet választották a szöveg illusztrálására? Jelöld meg a helyes válasz betűjelét! 

A Azért, hogy lássuk: a látogatóközpont építészetileg is egyedülálló.

B Azért, hogy bemutassák, hogyan helyezkednek el az egyes termek egymáshoz képest.

C Azért, hogy nagyvonalakban felvázolják a kerékpártúra útvonalát.

D Azért, hogy legyen előttünk egy kép a valamikori bazaltbányáról.


Az alábbiakban Mándy Iván regényéből közlünk részletet. Olvasd el a szöveget, és válaszolj a hozzá kapcsolódó kérdésekre!

Csutak a mikrofon előtt

Csutak kiment az uszodába.

Ahogy hazulról elindult, hanyagul vállára dobta az úszónadrágját. Nem emlékezett rá pontosan, melyik filmszínésztől látta ezt a mozdulatot, de az biztos, hogy senki se csinálta volna könnyedébben. Kár, hogy a mamája visszahívta a lépcsőről. Elképzelhetetlen, hogy egy filmszínészt a mamája visszahívjon a lépcsőről. Csutak mamája meg úgy kiabált, hogy zengett a lépcsőház.

– A törülköző! Gyere vissza a törülközőért!

Csutakot akárcsak zsinóron rántották volna fel. Egy pillanat alatt bent volt a lakásban. A mamája rámutatott egy halványkék törülközőre, és azt mondta:

– Csomagold be a nejlonzacskóba a nadrággal együtt.

Csutak a törülközőt becsúsztatta a nejlonzacskóba, de a fecskenadrágot fent hagyta a vállán. Már tegnap este elképzelte, hogy így vonul ki az uszodába. Motyogott valamit, és kisurrant a mamája mellett.

Az utcán aztán megállt az illatszerbolt tükre előtt. Ravaszul csinálta, szó sincs róla. Mintha a kirakat érdekelné a különféle fogpasztákkal és szappanokkal. Homlokát ráncolta, mint aki nem tudja, hogy mit is vásároljon. Aztán egyszerre csak belecsúszott a tükörbe. Ott állt kávébarna hobbiingben, kék nadrágban és a fecskével a vállán.

Lebarnultam – gondolta –, szó, ami szó, alaposan lebarnultam a Balaton mellett.

Egy asszony megállt a kirakatnál. Csutak gyorsan lehúzta az alsó szemhéját, mint akinek beleesett valami a szemébe. Az asszony végre eltűnt a tükörből, és Csutak megint azt nézte, mennyire lebarnult a Balaton mellett.

– Valóságos rézbőrű vagyok, pedig majdnem egy hétig esett az eső. Ha még akkor is jó idő lett volna – már csak egy sötét folt lennék.

– Ha ilyen arcom volna, sírnék.

Ezt egy zöld-fehér csíkos trikójú fiú mondta. Ott állt Csutak mellett a tükörben. Kavicsot rázogatott a tenyerében, és Csutakot nézte.

– Mit bámulod magad?

– Nem bámulom magam, Almási – mondta Csutak.

Mind a ketten belebeszéltek a tükörbe. Csutak kicsit közelebb ment az üveghez.

– Egy pattanás van a homlokomon.

– Semmit se látok a homlokodon. – Almási is közelebb lépett a tükörhöz. Akárcsak neki akarna ugrani Csutak homlokán a pattanásnak. – Régen láttalak, Csutak.

– Én is téged – bólintott Csutak.

– Igazán? – Almási elvigyorodott. – Mert azt hittem, hogy mindennap találkoztunk a téren meg az utcán, csak éppen én nem tudok róla.

Csutak kicsit hátrább lépett.

– Amikor hajóval átmentem Siófokról Tihanyba, akkor láttalak – mondta hirtelen.

Almási kavicsa lepottyant a földre.

– De hiszen én a Bakonyban nyaraltam.

– Ugyan, Almási! – Csutak megint közelebb nyomult a tükörhöz. – Ott voltál a hajón, és pénzért énekeltél az utasoknak.

Almási olyan képet vágott, mintha az arcát is elejtené.

– É-ééén? Nem is tudok énekelni.

– Ezt mások is mondták – biccentett Csutak. – Annál furcsább volt, hogy mégis énekeltél. – Roppant szemrehányóan nézett Almásira. – Két forintot adtam neked.

– Te? Nekem…?

– Ott a hajón. Nem mintha tetszett volna a hangod. – Csutak széttárta a karját. – De hát, mégis…

Almási meg csak bámulta magát a tükörben, és remegni kezdett az orra.

– Két forintot… a hajón… – Megrázta magát, mint aki valami rémes álomból ébred. Lekapta Csutak válláról az úszónadrágot, és végighúzott vele a fiún.

– Hallod-e! Hogy miket tudsz te kitalálni! Óriási!

Egyszerre fordultak el a kirakattól. Mintha most, ebben a pillanatban léptek volna ki a tükörből az utcára.

– A fecském! – Csutak belekapott a levegőbe.

– Elrepült! – nevetett Almási egy hirdetőoszlop mellől. Átfutott a túlsó oldalra, és már onnan lobogtatta az úszónadrágot.


23. feladat

Miért dobta a vállára az úszónadrágját Csutak? Jelöld meg a helyes válasz betűjelét! 

A A mamája mondta neki, hogy így tegyen.

B Csak egy akaratlan mozdulat volt.

C Félt, hogy különben elhagyná.

D Vagánynak akart látszani.


24. feladat

Milyennek látta magát Csutak a tükörben? Jelöld meg a helyes válasz betűjelét! 

A csúnyának

B jól öltözöttnek

C napbarnítottnak

D pattanásosnak


25. feladat

Hol zajlott Csutak és Almási beszélgetése? Jelöld meg a helyes válasz betűjelét! 

A Az uszodában.

B Az utcán.

C Egy hajóúton.

D Egy üzletben.


26. feladat

„Mert azt hittem, hogy mindennap találkoztunk a téren meg az utcán, csak éppen én nem tudok róla” – közölte Almási Csutakkal. Miért mondta ezt? Jelöld meg a helyes válasz betűjelét! 

A A feledékenysége miatt mentegetőzött.

B Beismerte, hogy nem túl jó megfigyelő.

C El akart dicsekedni a nyaralásával.

D Meg akarta sérteni Csutakot.


27. feladat

Miért ejtette el Almási a kavicsot? Jelöld meg a helyes válasz betűjelét! 

A Elképedt.

B Feldühödött.

C Hirtelen rájött valamire.

D Rázni kezdte a nevetés.


28. feladat

Mi az, amiben Csutak és Almási egyetértett? Jelöld meg a helyes válasz betűjelét! 

A Almási nem tud énekelni.

B Csutak homlokán van egy pattanás.

C Csutak két forintot adott Almásinak.

D Mostanában mindenhol összefutnak.


29. feladat

Hogyan helyezkedett el egymáshoz képest Csutak és Almási a beszélgetésük alatt? Jelöld meg a helyes válasz betűjelét! 

A Egymás mellett álltak, de ellenkező irányba néztek.

B Egymás mellett álltak, és ugyanabba az irányba néztek.

C Egymásnak háttal álltak, és ellenkező irányba néztek.

D Egymással szembeálltak, és farkasszemet néztek.


30. feladat

Akkoriban, amikor a regény játszódik, fecskének hívták az úszónadrágot. Másold ki a szövegből azt a szót, amelyik egy vicces szójáték formájában a szó eredeti jelentésére utal!

...


31. feladat

Mi lehetne a regényrészlet címe? Jelöld meg a helyes válasz betűjelét! 

A A nyaralás

B A párbaj

C A vallatás

D A szépségverseny


32. feladat

Hogyan meséli el az elbeszélő a történetet? Jelöld meg a helyes válasz betűjelét! 

A Az elbeszélő a történet egyik mellékszereplője, olyan eseményeket mesél el, amelyek a jelenlétében történtek meg.

B Az elbeszélő megegyezik a történet főszereplőjével, olyan eseményeket mesél el, amelyek vele történtek meg.

C Az elbeszélő nem szerepel a történetben, de a külső történéseken kívül a főszereplő gondolatairól is beszámol.

D Az elbeszélő nem szerepel a történetben, és csak azt meséli el, hogy mi történt, de egyetlen szereplő gondolatairól sem számol be.


33. feladat

Betti szerint Csutak hiú volt, de ezt szégyellte. Írj le egy olyan jelenetet a szövegből, amely alátámasztja Betti véleményét!

...


Juli egy kamaszokkal kapcsolatos cikket visz az osztályfőnöki órára, hogy megvitassák azt az osztállyal. Olvasd el az alábbi szöveget, és válaszolj a hozzá kapcsolódó kérdésekre!

Túl korai a kamaszoknak a 8 órai iskolakezdés

Az alsó tagozatosoknak nem gond nyolc órakor ébernek lenni, a kamaszokat viszont eltérő hormonális működésük miatt meggyötri a korai tanítás. Nem csoda, hogy sokan közülük alvajáró zombiként tengetik napjaikat az iskolában. Ha a döntéshozók figyelembe vennék a tudomány eredményeit, a felső tagozatosok, középiskolások órái legkorábban fél kilenckor kezdődnének.

A legtöbb óvodás és kisiskolás este 8-9 óra körül elálmosodik, és ha ágyba is kerül, tíz-tizenegy óra alvás után nem okoz számára gondot reggel a 7 órai kelés. Más a helyzet a kamaszokkal. Tíz-tizenkét éves kor körül megváltozik az alvási mintázat. Az elálmosodásért felelős hormon, a melatonin csak 10-11 óra körül kezd el termelődni, azaz két órával később, mint a kisiskolásoknál. Nem kamu tehát, amikor a felső tagozatos, középiskolás diák este 10-kor arról próbálja a szüleit győzködni, hogy ő még nem álmos.

Ingerült, impulzív1, depressziós kamaszok

A később beinduló melatonintermelés mellett a kamaszokat akadályozza az alvásban a lefekvés előtti számítógépezés, a tévézés, az, hogy a telefonjukat alvás közben sem kapcsolják ki, valamint hogy sok tini szemében a korai fekvés nem menő.

Dr. Szakács Zoltán, az Alvásdiagnosztikai és Terápiás Központ vezető főorvosa is a társadalmi, viselkedésbeli változást tartja a legfontosabbnak a kamaszok későbbi elalvásában. „Már a villanykörte feltalálása és elterjedése is jelentősen későbbre tolta az elalvást – mondta az Origónak. – Nem csoda, hogy az olyan új, addiktív eszközök, amilyenek a tabletek vagy az okostelefonok, még tovább tolják az elalvást. A kamaszok sokszor még az ágyban is chatelnek vagy facebookoznak, és amikor végre abba hagyják, a felajzott állapotuk miatt akkor is sokáig tart, míg álom jön a szemükre. Persze ilyenkor azután jóval nehezebb a felkelés is.”

Amerikai és nyugat-európai felmérések szerint a kamaszok kétharmada nem alszik eleget, a többség alvajáró zombiként jár iskolába, és 15 százalékukkal előfordult már, hogy elaludt tanítás közben.

Közismert jelenség, de kutatások is alátámasztják, hogy a kialvatlan gyerek nem teljesít a képességeinek megfelelően, koncentrációs nehézségekkel küzd, hangulata ingadozó, nagyobb eséllyel alakul ki nála depresszió, szorongás, sokszor ingerült, impulzív, ingerlékeny, és egy nem kipihent gyereknek az önkontrollja is gyengébb.

A jó megoldás a későbbi iskolakezdés

Sok kamasz az elmaradt alvást hétvégén igyekszik behozni, ezzel azonban csak még jobban felborítja a napi ritmusát. Az igazi megoldás a későbbi iskolakezdés lenne. Ahhoz, hogy egy 12-16 éves kamasz jól teljesítsen, 8,5-9 óra alvásra van szüksége. Ha követi a biológiai óráját, és este 11 órakor ágyba bújik, reggel nyolckor ébred. Azaz nem csak a nulladik órák 7 órai kezdése nincs összhangban a serdülők belső ritmusával, számukra még a 8 órai kezdés is korai.

Ezt felismerve, az USA-ban és több nyugat-európai országban sok ezer iskolában később csengetnek már be. Az amerikai Minnesota államban például több mint ezer iskolában vezettek be 8.40-es kezdést, ami a Minnesota Egyetem kutatóinak felmérése szerint egyértelműen pozitív eredményeket hozott. A gyerekek iskolai teljesítménye javult, éberebbek és aktívabbak voltak az órákon, és kevesebb volt a fegyelmezési, magatartási probléma. Bár a tanítás későbbre tolása befolyásolja, hogy mennyi szabadidő marad délután, a kutatók szerint még így is összességében pozitív volt a mérleg. Ugyancsak pozitív eredményeket hozott, amikor néhány brit iskolában a 9 órai iskolakezdést 10 órára tolták.

Ne legyen stresszes a visszatérés!

A szülő nagyban hozzájárulhat, hogy a gyermek ne stresszesen kezdje az iskolát, hogy a visszatérés pozitív élmény legyen. Alsó tagozatosok esetében ez azt jelenti, hogy tanácsos már az iskolakezdés előtti héten visszaállni a megfelelő alvási ritmusba.

Az ajánlások szerint egy 6-7 évesnek átlagosan 11, egy 8-9 évesnek 10-11 óra alvásra van szüksége. Ahhoz hogy a nyári lazaság, későn fekvés után zökkenőmentes legyen az átállás, érdemes a szünet utolsó hetében, napról napra 20-30 perccel korábban ágyba küldeni a gyermeket.

Természetesen minden gyerek más, és akad, akinek kevesebb alvás is elég. Ezért az ajánlások helyett érdemesebb inkább arra figyelni, hogy a gyerek fel tud-e kelni ébresztés nélkül, kipihenten ébred-e, vagy pedig alig lehet kiszedni az ágyból, morcos, sokat ásítozik napközben, és igénye van délutáni alvásra. Ha az utóbbi a jellemző, nem alszik eleget éjszakánként.

Meggyőzési feladat

Serdülők esetében a szülők feladata leginkább az, hogy „menővé” tegyék az alvást, vagyis a gyerek ismerje fel, milyen előnyei származnak abból, ha kialussza magát, és azt is, hogy az alvás hogyan hat a hangulatára, érzelemvilágára, testsúlyára, iskolai eredményére. A legtöbb kamasz elvesztegetett időként tekint az alvásra, amely elrabolja az időt az izgalmasabb programoktól.

Mivel a magyar iskolákban az iskolakezdés egyelőre nem kamaszbarát, a serdülőknek tudatosan kell hozzászoktatniuk magukat a korai fekvéshez, még akkor is, ha kezdetben 9-10 órakor nem érzik magukat álmosnak.

 

1 Lobbanékony, előbb cselekszik, mint gondolkodik.


34. feladat

Hány órakor kezdődnének a felső tagozatosok órái legkorábban, ha a döntéshozók figyelembe vennék a tudomány eredményeit? Jelöld meg a helyes válasz betűjelét! 

A 8.00-kor

B 8.30-kor

C 9.00-kor

D 10.00-kor


35. feladat

Mi a különbség az óvodások és a felső tagozatos diákok alvási szokásai között?

...


36. feladat

A cikk felolvasása után az osztályban vita kerekedett dr. Szakács Zoltán főorvos véleményéről. Bence szerint a főorvos tagadja a melatonin hormon jelentőségét a kamaszok alvásában. Egyetértesz Bencével? Jelöld meg a válaszodnak megfelelő betűjelet! Válaszodat a szöveg alapján indokold is! 

IIgen.

NNem.

Indoklás:


37. feladat

Amerikai és nyugat-európai felmérések szerint a kamaszok mekkora hányada nem alszik eleget? Jelöld meg a helyes válasz betűjelét! 

A kb. 15%-a

B egyharmada

C fele

D kétharmada


38. feladat

A szöveg több olyan jelenséget is említ, amelyek a kialvatlan diákokra jellemzők az iskolában. Sorolj fel közülük HÁRMAT!

1. ...

2. ...

3. ...


39. feladat

Miért javultak az iskolai eredmények Minnesotában, miután 8.40-re tették a tanítás kezdetét? Jelöld meg a helyes válasz betűjelét! 

A Mert a diákok így sokáig fenn maradhattak éjszaka.

B Mert a diákok szívesebben mennek később iskolába.

C Mert így jobban ki tudták aludni magukat a diákok.

D Mert jobb képességű diákok jártak oda.


40. feladat

Serdülők esetében milyen kapcsolat figyelhető meg a délutáni és az éjszakai alvás között?

...


41. feladat

Hogyan éli meg az alvást a kamaszok többsége a szöveg szerint?

...


42. feladat

Juli a szöveg alapján cikket ír az iskolai újságba, és szeretné követni az eredeti szöveg felépítését. Számozással állítsd sorrendbe a Juli által írt bekezdések címeit! 

. A hormonok és az alvás

. A későbbi iskolakezdés tapasztalatai

. A technikai eszközök hatása az elalvásra

. Mit okozhat, ha nem alszunk eleget?


43. feladat

Miért adott a szerző az egyes szövegrészeknek is címet? Jelöld meg a helyes válasz betűjelét! 

A Mert így kiemeli a szövegrészek lényegét.

B Mert a cikkeknek ez a formai követelménye.

C Mert a szövegrészek témája eltérő.

D Mert egy főcím kevés lenne a tartalomhoz.


Egy közelmúltban végzett felmérés során feltérképezték, mennyi és milyen halat fogyasztanak a magyarok. Olvasd el a szöveget, és válaszolj a hozzá kapcsolódó kérdésekre!

Szeretjük, de ritkán vásárolunk halat

Egészséges, könnyű, fehérjedús – a magyarok többségének ez jut először eszébe a halról. Ugyanakkor a témában végzett legutóbbi felmérés azt mutatja: évente csupán pár alkalommal kerül hal a tányérunkra.

1. A megkérdezettek 44,2%-a heti, illetve havi rendszerességgel, 36,1%-a évente csupán néhány alkalommal, 11,1%-a pedig évente egyetlen egyszer, zömmel karácsonykor eszik halat. A magyarok 8%-ának soha nem kerül hal a tányérjára, és alig vannak olyanok (0,4%), akik minden nap ezt az étket választják – derül ki abból a felmérésből, amely a magyar lakosság halfogyasztási szokásait vizsgálta.

2. Az ismert halfajok közül a legtöbben a pontyot kóstolták már (89,9%), ezt követik a tengeri halak (88,6%), majd a keszegfélék (72,0%), a kárász (70,5%), illetve a busa (67,9%). A felmérés arra is rávilágított, hogy a halfajok közti népszerűségi versenyt egyértelműen a ponty vezeti, a törpeharcsát, a keszeget és a süllőt kevésbé ismerjük.

3. „A legnépszerűbb ételek a halászlé, a rácponty, a rántott, illetve a sült hal, és valóban: karácsonykor és nyáron gyakoribb a halfogyasztás” – mondta el a felmérést végző TrendInspiráció Műhely ügyvezető igazgatója, dr. Törőcsik Mária. Hozzátette: a megkérdezettek többsége legalább olyan egészségesnek véli, mint például a kefirt, a zöldségeket, gyümölcsöket. „Rájöttünk azonban, hogy a halat nem az egészségességéért eszik az aktív halevők, sokkal inkább az ízéért, valamint a könnyű emészthetőségéért. A »halrajongók« kiemelték még, hogy a hal változatosan elkészíthető, és remekül beleillik a diétába.”

4. A felmérés arra is rávilágított, hogy a magyar emberek közel harmada (32,1%) nagyon szereti a halas ételeket. „Mindössze a magyarok 18%-a kapcsol valamilyen negatívumot a halakhoz – a leggyakrabban felhozott érvek között szerepel, hogy nincs jó szaga, szálkás és drágának tartják” – árulta el dr. Törőcsik Mária.

5. Az ajánlások szerint gyakrabban kellene halat enni, ez ugyanis jelentősen csökkentené a szív- és érrendszeri megbetegedések gyakoriságát, és egyre ismertebb az a tény is, hogy a halban lévő értékes tápanyagok kiemelt módon járulnak hozzá a gyermekek szellemi és fizikai fejlődéséhez. Fontos tehát a halételek népszerűsítése, hogy az egy főre jutó halfogyasztás növekedhessen. A Halászati Operatív Program (HOP) – amely Magyarországon a halfogyasztás népszerűsítését tűzte ki célul – kiemelt feladatának tekinti, hogy a halból készült ételek minél gyakrabban és minél több változatban kerüljenek mindannyiunk asztalára.


44. feladat

Melyik csoportba tartoznak a legtöbben? Jelöld meg a helyes válasz betűjelét! 

A Hetente esznek halat.

B Havonta esznek halat.

C Évente néhányszor esznek halat.

D Egy évben egyszer esznek halat.


45. feladat

Milyen gyakran kellene halat ennünk az egészségügyi ajánlások szerint? Jelöld meg a helyes válasz betűjelét! 

A naponta

B hetente kétszer

C hetente

D havonta kétszer


46. feladat

Milyen halfogyasztási szokásra utal a fenyőfa ábrázolása a kördiagram mellett?

...


47. feladat

A halfogyasztásra vonatkozó szokások közül melyikre találunk információt az ábrán és a szövegben egyaránt? Jelöld meg a helyes válasz betűjelét! 

A Arra, hogy hol fogyasztanak több halat évente.

B Arra, hogy milyen halat eszünk.

C Arra, hogy miként készítjük el a halat.

D Arra, hogy miért nem vásárolunk halat.


48. feladat

A 2. szövegrészben több halfajtát is felsorolnak. Melyik IGAZ, illetve melyik HAMIS az alábbi állítások közül?

Tengeri halat majdnem olyan sokan kóstoltak már, mint pontyot. 

igaz

hamis

Keszeget kóstoltak a legkevesebben. 

igaz

hamis

A törpeharcsa és a süllő kevésbé népszerű, mint a ponty. 

igaz

hamis

Ugyanannyian kóstoltak busát, mint keszeget. 

igaz

hamis


49. feladat

Kik fogyasztanak több halat az átlagosnál a felsoroltak közül? Jelöld meg a helyes válaszbetűjelét! 

A A középfokú végzettségűek.

B A nagyobb városokban lakók.

C A 30–49 évesek.

D A fizikai munkát végzők.


50. feladat

Csaba szerint a halfogyasztási szokásokat bemutató ábra különösen figyelemfelkeltő és a tartalomhoz illő. Milyen grafikai megoldások bizonyítják ezt?

...


Az alábbiakban Kosztolányi Dezső egyik novelláját közöljük. Olvasd el az írást, majd válaszolj a hozzá kapcsolódó kérdésekre!

Az amerikai fiatalember

1. Hat-hét évvel ezelőtt összeismerkedtem egy rokonszenves amerikai fiatalemberrel, aki itt töltötte a nyarat. Bécsből, összerakható csónakján evezett le a Dunán. Mézszőke haja volt, kihajtott apacsinge, villogó, fehér foga. Egy társaságban mutatkoztunk be. Néhányszor meglátogatott bennünket. Mi őt egyszer. Mindössze ennyire emlékszem. Azután elutazott. Kicseréltük névjegyünket. Megígértük, hogy majd írni fogunk egymásnak, de nem írtunk.

2. Múltkor levelet kaptam egy szállónkból. Egy másik amerikai írta, aki szintén itt időzött a feleségével. Nagyon sok amerikai van a világon. Mézszőke barátomra hivatkozva kérdezte, mikor tehetné tiszteletét. Közölte, hogy szegről-végről rokonok is. Közben tudniillik mézszőke barátom megnősült, de el is vált, ő – a levél írója – az én mézszőke barátom elvált feleségének a sógora.

3. A kapcsolat kissé távolinak, lazának látszott. Azt feleltem, bármikor kész örömest vendégül látjuk őket, már csak azért is, hogy halljunk valamit barátunkról, de ebben a pillanatban egész családunk náthalázban fekszik. Azt hittem, ezzel az ártatlan hazugsággal mindennek elvetem majd a gondját.

4. Tévedtem. Egy hétre rá az amerikai szeretetre méltó levélben az iránt érdeklődött, vajon felépültünk-e. Én hasonló szeretetre méltó levélben nyugtattam meg, hogy egészségesek vagyunk, mint a makk, s a hét végén meg is hívtam őket teára.

5. Akkor azonban tényleg valamennyien ágynak estünk. Lehetetlen volt betegséggel előállni. Ez pimasz hazugságnak látszott volna. Meg telefonoztattam, hogy sürgősen el kellett utaznunk. Most már azonban szégyenkeztem. Magam jelentkeztem. Hosszú, bocsánatkérő, alázatos levélben rimánkodtam, hogy jöjjenek el, maguk tűzzék ki a napot, az órát, nekünk mindegy, okvetlenül várjuk őket. Megérkezett a várva várt válasz: vasárnap délután hatra ígérkeztek.

6. Én a külföldiekkel mindig udvariasan viselkedtem. Szeretem őket, és szánom. Idegennek lenni valahol szinte szervi hiba. Messze a hazámtól én is úgy érzem magam, mint egy nyomorék. Ide-oda botladozom, nem ismerem az embereket, a szokásokat, a szavak és kifejezések napi árfolyamát. Bűnbánóan vezekelve vártam vendégeimet. Csakhogy aznap nyakig ültem a munkában. Egyre boldogabban, lázasabban dolgoztam. Kétségbeesetten tekintettem a rohanó mutatókra. Amint múlt az idő, az életemet adtam volna, hogy elmaradjon ez a találkozás.

7. Mit lehetett tennem? A betegség, a sürgős elutazás már kopasz mentség volt. Egy darabig meddőn lázadoztam. Végre kora délután mentő ötletem támadt. Ezek a derék amerikaiak nem ismernek engem, csak egy ismerősömet, akit én alig ismerek. Fölszólítottam egy régi cimborámat, egy állástalan mérnököt, aki két évig élt künn Angliában, s arra kértem, hogy helyettesítsen. Eleinte nem akart kötélnek állni. Óradíjat ígértem neki. Akkor belement. Fölszólítottam egy angol nyelvtanárnőt is, hogy vállalja a teán a háziasszony tisztjét a dupla óradíjért. Ő is hajlandónak mutatkozott erre.

8. Délután négykor úgy jelentek meg nálam mind a ketten, mint a bérgyilkosok. Bemutattam őket egymásnak. Megmagyaráztam, mi a szerepük. Általában viselkedjenek úgy, ahogy mi viselkednénk hasonló helyzetben. Többnyire mondják azt: „igen”. Néha azonban ezt is: „nem”. Az időre mondják azt: „szép”, a világ általános helyzetére: „borzasztó”. Mutassák a vendégeknek lakásunkat, esetleg családi arcképeinket is. A teát már főzték. Otthagytam őket.

9. A teadélután várakozáson felül sikerült. Fél tízig maradt együtt a meghitt társaság, s alig tudott elválni. Mérnök cimborám szerényen fogadta a bókokat, munkásságomat jelentéktelen semmiségnek nevezte, bevezette őket dolgozószobámba – véletlenül az ebédlőbe nyitott, de ez egyáltalán nem volt baj –, s a baráti emlékezés tűnődő mosolyával hallgatta, mi mindent élt meg azóta mézszínű amerikai barátom. A nyelvtanárnő a megértő hitvest alakította. Folyton a szavába vágott, és ellentmondott neki.

Másnap a szálló küldönce levelet hozott, s egy gyönyörű fehér orgonaágat. A hálás amerikaiak küldték. Biztosítottak, hogy soha életükben nem mulattak ily jól, s bármily sok szépet hallottak felőlünk, nem hitték, hogy én ily ragyogóan szellemes, megvesztegetően közvetlen vagyok, s feleségem ily házias és vendégszerető.

10. Az amerikaiak hazautaztak. Otthon elmondták mézszőke barátomnak, milyen kedvesen fogadtuk őket, s mézszőke barátom áradozó levélben köszönte meg figyelmünket. Azóta állandóan levelezünk. Barátságunk mindinkább elmélyül. Hallom, hogy a mérnök is gyakran találkozik a nyelvtanárnővel.

11. A hazugság annyi, mint egy porszem. Azt reméltem, hogy elröppen a levegőbe. Nem így történt. Egyre jobban nő. Izgatottan várom a fejleményeket.


51. feladat

Kitől kapott levelet a történet elején az elbeszélő? Jelöld meg a helyes válasz betűjelét! 

A Rég nem látott amerikai ismerősétől.

B Egy állástalan mérnöktől.

C A későbbi amerikai vendégektől.

D Egy magyar szállodától.


52. feladat

Milyen kapcsolat van a két amerikai között? Jelöld meg a helyes válasz betűjelét! 

A Nem ismerik egymást.

B Egy helyen nyaraltak.

C Régi barátok.

D Távoli rokonok.


53. feladat

Miért mondja le az első találkozót az elbeszélő? Jelöld meg a helyes válasz betűjelét! 

A Az egész család betegen fekszik.

B Nem akar találkozni az amerikaiakkal.

C Túl sokáig dolgozik aznap.

D Sürgősen el kellett utaznia.


54. feladat

Miért lett volna kínos bevallani a második találkozó lemondásakor, hogy beteg a család?

...


55. feladat

Írj két olyan kifejezést az 5. és a 6. szövegrészből, amelyek arra utalnak, hogy az elbeszélő lelkiismeret-furdalást érez!

1. ...

2. ...


56. feladat

Miért sikerült megtéveszteni a külföldieket a látogatás alkalmával?

...


57. feladat

Miért nevezi a mérnök az elbeszélő munkásságát „jelentéktelen semmiségnek”? Jelöld meg a helyes válasz betűjelét! 

A Mert nem becsüli sokra az elbeszélő munkásságát.

B Mert nem ismeri alaposan az elbeszélő munkásságát.

C Mert rossz képet akar festeni az elbeszélőről.

D Mert szerénykedni próbál az elbeszélő nevében.


58. feladat

Mivel árulta el majdnem a mérnök, hogy nem azonos azzal a személlyel, akinek kiadja magát az amerikaiak előtt?

...


59. feladat

Melyik szereplőt tartották az amerikaiak humorosnak és közvetlennek valójában? Jelöld meg a helyes válasz betűjelét! 

A A történet elbeszélőjét.

B A mézszőke fiatalembert.

C Az angoltanárnőt.

D Az állástalan mérnököt.


60. feladat

Milyen gesztussal fejezték ki az amerikaiak, hogy jól érezték magukat a találkozón? Jelöld meg a helyes válasz betűjelét! 

A Áradoztak a családról a mézszőke barátnak.

B Dicsérték a családfőt és a feleségét.

C Egy orgonaágat küldtek a családnak.

D Meghívták a családot Amerikába.


61. feladat

Összesen hány amerikaival találkozott az elbeszélő a történet során? Jelöld meg a helyes válasz betűjelét! 

A eggyel

B kettővel

C hárommal

D néggyel


62. feladat

Hogyan viszonyul a főszereplő a saját hazugságához az utolsó bekezdésben? Jelöld meg a helyes válasz betűjelét! 

A Ártatlan dolognak tartja továbbra is.

B Kiszámíthatatlannak tartja a következményeket.

C Megbánta, hogy hazudott.

D Úgy véli, szükségszerű volt, és újra ezt tenné.


63. feladat

Számozással állítsd időrendbe a történet eseményeit, kezdd a legkorábbival! 

. Az ürügyből valóság válik

. A színjáték

. Egy régi ismeretség

. Mi jöhet még?