Szövegértés - 6. évfolyam (2012)

Május 35

Az alábbiakban egy részletet közlünk Erich Kästner Május 35. című regényéből. Olvasd el a szöveget, és válaszolj a hozzá kapcsolódó kérdésekre!

Május 35-én történt. És így természetesen nem csoda, hogy Ringelhuth bácsi semmin sem csodálkozott. Ha egy héttel előbb esnek meg vele ugyanazok a dolgok, amelyek ma megestek, bizonyára arra gondol, hogy két-három kereke hiányzik vagy neki, vagy a földgolyónak. De május 35-én az ember a legrosszabbra is el lehet készülve.

Amellett csütörtök volt. Ringelhuth bácsi megvárta az iskola előtt unokaöccsét, Konrádot, és most kettesben sétáltak végig az utcán. Konrád gondterheltnek látszott. A bácsi ebből semmit sem vett észre, már előre örült az ebédnek.

Mielőtt azonban elbeszélésemet folytatnám, némi családtörténeti magyarázatot kell adnom. Tehát: Ringelhuth bácsi Konrád édesapjának a fivére. Mivel pedig a bácsi még nőtlen, és magányosan lakik, minden csütörtökön magával viszi az unokaöccsét iskola után. Ilyenkor együtt ebédelnek, beszélgetnek, együtt kávéznak, és a fiú csak estefelé kerül haza a szülői házba.

Ezek a csütörtökök igen mulatságosak voltak. Tudniillik Ringelhuth bácsinak nem volt felesége, aki megfőzhette volna az ebédet. És házvezetőnője vagy bejárónője sem volt. Így hát csütörtökönként csupa zagyva holmit ettek össze. Olykor főtt sonkát tejszínnel. Vagy sósperecet áfonyával. Vagy cseresznyés lepényt angol mustárral. Az angol mustárt jobban kedvelték, mint a németet, mert az angol mustár különösen erős, és úgy mar, mintha foga volna.

És mikor aztán istenigazából rosszul lettek, kinéztek az ablakon és akkorákat kacagtak, hogy a szomszédok azt gondolták: Ringelhuth gyógyszerész és az unokaöccse, sajnos, megbolondult.

Nos tehát, ott sétáltak az utcán, és a bácsi éppen ezt mondta:

– Mi lelt, öcskös?

Ekkor valaki megrántotta a kabátját. Mindketten hátrafordultak, hát, uramfia, nagy fekete ló állt előttük, és udvariasan ezt kérdezte:

– Kérem, nincs önnél véletlenül egy darab cukor?

Konrád és a bácsi a fejét rázta.

– Bocsánatot kérek az alkalmatlankodásért – mondta a nagy fekete ló, megemelte szalmakalapját, és menni készült.

Ringelhuth bácsi a zsebébe nyúlt és megkérdezte:

– Megkínálhatom cigarettával?

– Köszönöm, nem kérek – mondta a ló szomorúan –, nem dohányzom.

Szertartásosan meghajolt, elkocogott az Albert tér irányába, megállt egy csemegésbolt előtt, és kilógatta a nyelvét.

– Meg kellett volna hívnunk ebédre ezt a gebét – jegyezte meg a bácsi. – Bizonyosan éhes. – Aztán odasandított unokaöccsére, és így szólt: – Konrád, hol jár az eszed? Hiszen ide se figyelsz!

– Jaj, bácsi, a Csendes-óceánról kell dolgozatot írnom.

– A Csendes-óceánról? Hát ez kínos.

– Rettenetes – mondta Konrád. – Akik jól tudunk számolni, mind a Csendes-óceánt kaptuk fel. Mivelhogy, azt mondja, nincs fantáziánk. A többieknek azt kell leírniuk, hogyan épül egy négyemeletes ház. Ez persze gyerekjáték a Csendes-óceánhoz képest. De hát így jár az, aki jól tud számolni!

– Neked ugyan nincs fantáziád, édes öcsém – jelentette ki Ringelhuth bácsi –, viszont én vagyok a nagybácsid, és ez is valami. Olyan Csendes-óceánt kanyarítunk a tanár úrnak, hogy szeme-szája eláll.


1. feladat

Milyen rokonságban van Konrád és a bácsi? 

A A bácsi Konrád apjának nagybátyja.

B A bácsi Konrád apai nagybátyja.

C A bácsi Konrád anyjának nagybátyja.

D A bácsi Konrád anyai unokabátyja.


2. feladat

Mi a bácsi foglalkozása?

 


3. feladat

Melyik IGAZ, illetve melyik HAMIS a következő állítások közül?

Ringelhuth bácsi még nőtlen. 

igaz

hamis

Ringelhuth bácsihoz házvezetőnő jár. 

igaz

hamis

Konrád minden pénteket a bácsinál tölt. 

igaz

hamis

Az angol mustár erősebb a németnél. 

igaz

hamis


4. feladat

Melyik tulajdonság jellemzi Ringelhuth bácsit? 

A barátságtalan

B bolondos

C szomorú

D unalmas


5. feladat

Miért olyan gondterhelt Konrád a történet elején? 

A Mert Ringelhuth bácsihoz megy ebédre.

B Mert fél, hogy rosszul lesz az ebédtől.

C Mert nehéznek tartja a házi feladatot.

D Mert rosszul megy neki a matematika.


6. feladat

Miért nevezi az elbeszélő a csütörtököket mulatságosnak? Nevezz meg egy indokot!


7. feladat

Miért nem csodálkozik a beszélő lovon a bácsi? 

A Május 35-én minden megtörténhet.

B Már hallott róla Konrádtól.

C Más gondolattal van elfoglalva.

D Nagyon gyakran találkozik vele.


8. feladat

Miért kell Konrádnak a Csendes-óceánról dolgozatot írnia? 

A Mert a Csendes-óceánról tanulnak.

B Mert a fantáziájának fejlődnie kell.

C Mert ő a legjobb földrajzból.

D Mert semmit sem tud róla.


9. feladat

Az alábbi válaszlehetőségek közül melyik jellemzi leginkább a regényrészlet hangulatát, stílusát? 

A fennkölt

B tragikus

C tényszerű

D humoros


10. feladat

Melyik az a KÉT számozott szövegrész, amelyik nem tartozik szorosan az elbeszéléshez? Indokold meg a válaszodat!


11. feladat

Zsolt szerint nagyon nehéz kitalálni, hogy Konrád milyen tanórán kaphatta a házi feladatot. Egyetértesz vele? Indokold meg a válaszodat a szöveg alapján!


Rozmaring 

Olvasd el a rozmaringról szóló tájékoztató szöveget, és válaszolj a hozzá kapcsolódó kérdésekre!


12. feladat

Mi a rozmaring név egyik lehetséges jelentése? 

A tengeri cserje

B vörös harmat

C tengeri harmat

D harmatos cserje


13. feladat

Mióta ismerik a rozmaringot Közép-Európában? 

A körülbelül 3000 éve

B körülbelül 2000 éve

C nagyjából 500 éve

D nagyjából 200 éve


14. feladat

Mit jelent a sírokra ültetett rozmaring? 

A Az elhunyt nagy népszerűségnek örvendett.

B A rokonok hisznek a halál utáni találkozásban.

C A rokonoknak nagyon fog hiányozni az elhunyt.

D A rokonok mindig emlékezni fognak az elhunytra.


15. feladat

Az alábbiak közül kik használhattak a középkorban rozmaringos füstölőt? 

A Csak az uralkodó ház tagjai.

B Csak az orvosok és a szertartásmesterek.

C Uralkodók, nemesek, jómódú polgárok.

D Városiak, vagyoni helyzettől függetlenül.


16. feladat

Melyik nép alkalmazta a növény alkoholos kivonatát? 

A rómaiak

B arabok

C görögök

D magyarok


17. feladat

Melyik IGAZ, illetve melyik HAMIS a következő állítások közül a rozmaringra vonatkozóan?

Akkorára nő, mint egy iskolás gyerek. 

igaz

hamis

Fontos szerepet töltött be elődeink életében. 

igaz

hamis

Eredetileg a meleg, száraz hegyoldalakon volt honos. 

igaz

hamis

Az ókori görög diákok a fejükön hordták a tanítási órákon. 

igaz

hamis

Úgy tartották, hogy elűzi a rossz szellemeket. 

igaz

hamis


18. feladat

Mi a különbség a rozmaring mostani és középkori felhasználása között? Nevezz meg KÉT-KÉT példát a különböző felhasználásra!

Középkori felhasználásai: …………

Mai felhasználásai: …………


19. feladat

Mi a 2. bekezdés célja? 

A Bemutatni a növény eredetét, történetét.

B Ismertetni a növény gondozásának módját.

C Felsorolni a növénnyel kapcsolatos hiedelmeket.

D Tudatni a növény felhasználásának módjait.


20. feladat

Az alábbi válaszlehetőségek közül melyik jellemzi leginkább a szöveg hangulatát, stílusát? 

A fennkölt

B olvasmányos

C tényszerű

D humoros


21. feladat

Szerinted melyik könyvben olvashatjuk ezt a szöveget? 

A Kinyílott a rozmaring – népszokásokról mindenkinek

B Az emlékezés virága – hiedelmek a középkorban

C A természet patikája – kis gyógynövénykalauz

D Rozmaring és Rezeda – meseregény gyerekeknek


Múzeumvasút

Fanni osztálya kirándulást tervez Nyugat-Magyarországra. Fanni a következő szórólappal érkezik az ötletbörzére. Olvasd el a szöveget, és válaszolj a hozzá kapcsolódó kérdésekre!


22. feladat

A Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút üzemeltetője… 

A a nagycenki Széchenyi Kastély.

B a GYSEV Zrt.

C a Közlekedési Múzeum.

D a gyermekvasutasok közössége.


23. feladat

Miért nevezhetjük a Nagycenki Széchenyi Múzeumvasutat keskeny nyomtávú vasútnak?


24. feladat

Egészítsd ki az alábbi mondatot a saját szavaiddal úgy, hogy az eredeti szövegrész (3. bekezdés) értelmének megfeleljen!

Bár a múzeumvasút vonala meglehetősen …………, mind a fiatal, mind a felnőtt „vasútbarátok” körében nagy népszerűségnek örvend.


25. feladat

Milyen látnivalók várják az utasokat a Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút végállomásán? Nevezz meg legalább kettőt!


26. feladat

Gőzmozdonnyal vagy dízelmozdonnyal közlekednek sűrűbben a Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút vonatai?

mozdonnyal 


27. feladat

Milyen szolgáltatást nyújt a Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút 37 000 Ft-ért?


28. feladat

Milyen feltétellel közlekednek Barátság–Kastély végállomások között a vonatok? 

A Csak különjáratok közlekednek így.

B Csak gőzmozdonyos napokon.

C Csak dízelmozdonyos napokon.

D Ha legalább 15 utas van.


29. feladat

Melyik IGAZ, illetve melyik HAMIS az alábbi állítások közül?

Az alsó menetrend korábbi időponttól érvényes, mint a felső. 

igaz

hamis

Az alsó menetrend korábbi időpontig érvényes, mint a felső. 

igaz

hamis

Az alsó menetrend érvényessége kevesebb napra terjed ki, mint a felsőé. 

igaz

hamis

Az alsó menetrend szerint utazók több szolgáltatást vehetnek igénybe, mint a felső szerint utazók. 

igaz

hamis


30. feladat

A Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút című szöveg… 

A a múzeumvasúttal kapcsolatban nyújt általános tájékoztatást.

B a múzeumvasút előnyeit és akciós ajánlatait emeli ki.

C a múzeumvasút használati szabályzatát teszi közzé.

D a múzeumvasúttal kapcsolatos élménybeszámolókat tartalmaz.


31. feladat

Te hogyan győznéd meg az osztálytársaidat arról, hogy a környéken kirándulva érdemes a Nagycenki Széchenyi Múzeumvasúton utazni? Érveidet a szöveg alapján fogalmazd meg!


A Mikulás három élete

Az alábbiakban Tóth Krisztina Hazaviszlek, jó? című novellagyűjteményéből közlünk egy elbeszélést. Olvasd el a szöveget, és válaszolj a hozzá kapcsolódó kérdésekre!

A tavalyi február szürke volt, hideg, sáros és hosszú, nagyon hosszú. Az egyik fénytelen, álmosító vasárnap délelőttjén egy, az ókori Egyiptomról szóló könyvet nézegettünk a fiammal. Elragadtatva bámulta a múmiákat, a hatéves fiúkat ugyanis semmi nem nyűgözi le jobban, mint ami ijesztő, ronda, rohad, vagy félelmetes hangokat ad, esetleg mindezeket együtt nyújtja. Tudják ezt a játékipar ravasz tervezői is. Hogyan másképp született volna a Pokémon, a szemgolyó formájú üveggolyó vagy az oly népszerű, a konyha plafonján örökre nyomot hagyó műtakony. Ez utóbbiról jut eszembe: nem tudom, próbálták-e valaha a műjégpályát olyan időben, amikor a levegő még csontig hatóan nedves és hideg, a pálya viszont latyakos, de állíthatom, hogy nem anyának való az ilyen.

A jégpálya tehát olvadt, a parkba a sár miatt nem mehettünk, így arra gondoltam, hogy térjünk be a Szépművészeti Múzeumba, és nézzük meg az egyiptomi kiállítást. A teremőr nénik általában nem szeretik a látogatókat, különösképp nem a gyerekeket, akik folyamatosan hangot adnak, ujjlenyomatokat hagynak maguk után, és a fegyelmezett múzeumi sétasebességet átlépve cikáznak a tárlók között.

Most sem volt ez másképpen, éreztem a hátamon a haragos tekinteteket. Tapasztalt szülő ilyenkor nem elegyedik szóba az alkalmazottakkal, tovább játssza az őgyelgő külföldit. Erre a teremőrök a tárlók üvegére szoktak mutogatni, hogy „nem-nem”. Egy ilyenkor elhangzó kedves, magyar mondat hosszú percekre elnémítja őket, csak a csóválás jár körben fejről fejre a teremben, mint indiánok hegyei közt a jelzőtűz.

Délután háromig maradtunk, átugorva az ebédet, közeledve az uzsonnaidőhöz. Hazamenet a gyermek elszenderedett a buszon, de amikor le kászálódtunk, azt mondta, nem álmos és nem éhes, és egyébként mégse paleontológus lesz, hanem egyiptológus.

Öt órakor aztán, amikor az utolsó virsli is eltűnt otthon a tányérjáról, elhangzott a kérés: – Anya, csináljunk mi is múmiát!

Általában elég gyorsan reagálok, azt lehet mondani, hogy a találékony anyák csoportjába tartozom, nem vagyok az a meglepődős meg halogatós fajta, de most gondolkodóba estem. Mármint az alapanyagot illetően. A készítés menete mindkettőnk előtt ismert volt hozzávetőlegesen, a bebugyolálandó test azonban hiányzott. Adott volt ugye a macskánk, aki természetesen szóba sem jöhetett, és kínálkozott volna néhány plüssállat is, ha ez nemcsak az én elvetemült anyai agyamban fogan meg, hanem mondjuk a fiam is felajánlja, hogy jó, akkor tekerjük be Micimackót vagy a Koalát. De nem ajánlotta fel: egészséges csemeteként tőlem várta a megoldást. Fel volt adva a lecke. Ha eddig Star Wars matrica vagy ősi (egész pontosan triászkori) dinoszauruszcsont kellett, anya előteremtette, csak nem okozhat gondot akkor egy vacak múmia. Futólag fölmerült bennem Lajos nevű hülye szomszédunk és egy megrongálódott játék baba is, de a gyermek pszichéjére való tekintettel mindkét ötletet elvetettem.

Pásztáztam a szobát, néztem a könyvespolcot, a legós dobozt, a hajókat, s akkor tekintetem az ablakban tengődő maradék csokimikulásokra esett. Hm. Nem is rossz. Azonnal magam előtt láttam a legnagyobb Mikulást, amint bebalzsamozva, örök álmát aludva fekszik Röhmertopfban(1), míg a lelke Sólyom képében egyesül a Nappal. Alsó- és Felső-Egyiptom bajuszos, szakállas fáraója. A gyerek még semmit sem érzékelt a bennem lepergő nagyszabású képekből, óvatosan annyit mondtam csak, hogy lemegyek, megnézem a szerszámok között, megvan-e még az öntapadós krepp papírcsík, amit a szobafestők hagytak itt.

Megvolt. Ekkor ismertettem csak tervemet a hatévessel, aki azonnal a szőnyegre költöztette a bebalzsamozandó testeket, hogy Anubisz képében elvégezhesse a szertartást. A szívet, májat és egyéb nemes szerveket eltávolítottuk, majd a sótartóba és egy üres kaviárosdobozba raktuk, a Mikulás szívét ugyanis meg kellett mérni. Úgy tűnt, nem nyomják bűnök a lelkét, ami nyilván annak is köszönhető, hogy hozzánk sose hozott virgácsot.

A balzsamozás szertartása alatt sajnos ki kellett zárni a szobából a szabályosan begerjedt macskát, aki valamit hallhatott műveltebb társaitól az egyiptomi macskamúmiákról, olyan felszabadultság és eufória mutatkozott ugyanis rajta, hogy teljesen letekerte, mi több, megrongálta az értékes kreppcsíkot.

A művelet közben, bármennyire vigyáztunk is, megsérült a fóliaborítás, amelyet ezért jobbnak láttam eltávolítani. és akkor, ott, az örök életre való felkészítés komoly, összehangolt mozdulatait végezve mélységes titok tárult fel ámuló szemeink előtt.

Hihetetlen dolgot fogok mondani, kicsit habozom is, hogy le merjem-e írni, amit akkor ott láttam, de kérem, higgyenek nekem.

Az a Mikulás félig nyúl volt.

Kimondtam, tessék, ez a színigazság. A bajusz dudorának a helyén csokoládéból nyúlpofácska domborodott, a csúcsos süvegen pedig kivehető volt a nyuszifülek rajzolata. A Mikulás kissé túl tágra és csodálkozóra méretezett szemei valójában nyusziszemek voltak, a püspöki alak pedig egybeszabott nyúltest. Valamit akkor megértettem az örök körforgás gondolatából, és némi kajánsággal nyugtáztam, hogy még sikerült is egyet csavarni a gyártó gondolatmenetén, azzal ugyanis garantáltan nem számoltak, hogy a nyúlból lett Mikulás harmadszorra is életre kel majd: hogy harmadik, immár örök életében kreppcsomagolásban, mumifikálva kering.

A díszítés aprólékos és szórakoztató művelete után pihenni tértünk, mert másnap óvodába kellett menni. A gyermek ott aztán boldogan elmesélhette, hogy vasárnap járt a Szépművészeti Múzeumban, és hogy nekünk is van már otthon saját múmiánk, csak a mama otthon nem engedi a konvektor közelében tartani, mert csöpög. És hogy a múmia valójában csokimikulásból készült, ami tulajdonképpen nyúl, ezt a mama szúrta ki, és még jó, hogy a festők hagytak ott papírcsíkot.

Sajnos idén ősszel a díszes múmiáktól meg kellett szabadulnom, pedig immár iskolássá lett gyermekem szájából elhangozhatott volna az a gyönyörű mondat, amelyet a lejárt mikik kidobásával megelőztem. Elmesélhette volna az osztályban, hogy „van otthon igazi múmiánk, csak nagyon molyosodik”.

December elején ismét csokimikulásokat pakoltam a bevásárlókocsiba, és megálltam a polcokra korán kirakott karácsonyi díszek előtt is. A mézeskalácsok és habcsókok között óriási mennyiségű előrecsomagolt, kerek csokoládédíszt találtam. Nem is kerek díszek voltak: inkább olyan tojásformák. Igen, ahogy kivettem őket a dobozból, határozottan látszott, hogy ezek bizony hegyes végükkel lefelé néző, aranyszálon függő tojások, amelyeket ezúttal a karácsonyfára szántak.

Hát csoda, ha az ember folyton gyanakszik?

(1) Cserépedény


32. feladat

Miért éppen az egyiptomi kiállítást nézték meg és nem az antik gyűjteményt?


33. feladat

Mire vonatkozik a következő szövegrészlet: „mint indiánok hegyei közt a jelzőtűz”? 

A A teremőrök egymással való kommunikációjára.

B A kiállításon útvonalat kijelölő jelzőfényekre.

C Az anya és a gyerek titkos kommunikációjára a múzeumban.

D Az anya és a teremőrök közötti különös kommunikációra.


34. feladat

Kinek/kiknek a nézőpontjából olvashatjuk az elbeszélést? 

A A gyerek nézőpontjából.

B A teremőrök nézőpontjából.

C A szülők nézőpontjából.

D Az édesanya nézőpontjából.


35. feladat

Hogyan járultak hozzá a szobafestők a Mikulás mumifikálásához?


36. feladat

Mit tudunk meg a szöveg alapján az ókori egyiptomi vallásról? 

A A piramisokat azért építették, hogy oda temetkezzenek.

B A sólyom az egyik egyiptomi isten, Hórusz jelképe.

C Halottaikat gondosan felkészítették az örök életre.

D Sok istenük közül Anubiszt tisztelték a legjobban.


37. feladat

Miért kellett megmérni a Mikulás szívét? 

A Megtudják, hozott-e virgácsot.

B Megtudják, mennyit nyom egy szív.

C A teremőrök is így mutatták be a múzeumban.

D Az egyiptomiak szertartását követték.


38. feladat

Fogalmazd meg egy mondatban a nagy titkot, amelyre a mumifikálás során fény derült!


39. feladat

Nevezd meg pontosan a Mikulás három életét!

1. élet: …………

2. élet: …………

3. élet: …………


40. feladat

Az alábbiak közül melyik tárgynak lehet még a csokimikuláshoz hasonlóan több élete a szöveg alapján? 

A A csillagdísznek.

B A csillagszórónak.

C A karácsonyfadísznek.

D Az adventi koszorúnak.


41. feladat

Mennyi idő telik el a novella kezdete és vége között? 

A 1 nap

B több nap

C több hét

D több hónap


42. feladat

Értelmezd az elbeszélés utolsó mondatát a szöveg alapján!


Katica

Az alábbiakban egy cikket közlünk a harlekinkaticáról. Olvasd el a szöveget, és válaszolj a hozzá kapcsolódó kérdésekre!


43. feladat

Hol bukkantak az első európai szabadföldi példányra? 

A Ausztriában

B Németországban

C Magyarországon

D Romániában


44. feladat

Honnan érkezhettek Magyarországra a harlekinkaticák? 

A Ausztriából és Szlovákiából

B Romániából és Szlovákiából

C Szlovákiából és Romániából

D Ukrajnából és Ausztriából


45. feladat

Hol találták a legtöbb példányt egy lakásban?


46. feladat

Miért veszélyes a harlekinkatica a hazai katicafajokra? Írj HÁROM példát!


47. feladat

A szöveg kétszer is hangsúlyozza, hogy a harlekinkatica mennyi idő alatt terjedt el Magyarországon. Miért ismétlik meg ezt az információt?


48. feladat

Állítsd időrendbe az eseményeket! 

. Európába kerül a harlekinkatica.

. Felbukkan az első szabadföldi példány.

. Romániába is eljutnak a bogarak.

. Magyarországon is azonosítják.


49. feladat

Mivel próbáltak gátat vetni a harlekinkatica terjedésének?


50. feladat

Mire utal az 1. bekezdésben olvasható „– ahogy az lenni szokott –” tagmondat? 

A A levéltetvek ellen nincs védekezés.

B Elszabadultak már máskor is katicák.

C Engedtek már el más rovarokat is a németek.

D Gondatlanság miatt már sok faj elszabadult.


51. feladat

Vali szerint félrevezető a cikk címe. Szerinted mivel indokolhatja válaszát?


52. feladat

Az alábbi információk közül melyikkel a LEGCÉLSZERŰBB kiegészíteni a szöveget? 

A Miért hasznos a biológiai védekezés?

B Hogyan viselkedik a katica eredeti élőhelyén?

C Mi történt 1960 és 1999 között a katicákkal?

D Mi a teendő, ha lakásunkat megszállják a katicák?


Kemencés Pizza

Olvasd el a Kemencés Pizza rendelési útmutatóját, majd válaszolj a hozzá kapcsolódó kérdésekre!


53. feladat

Húzd alá a szövegben azt a KÉT mondatot, amelyek megfogalmazzák a szöveg célját!


54. feladat

Miért fontos, hogy valós telefonszámot és e-mail címet adjunk meg?

Telefonszám: …………

E-mail cím: …………


55. feladat

Számozással állítsd időrendbe a lépéseket! 

. Tészta és méret kiválasztása

. Regisztráció

. Megrendelés

. Hagyományos vagy Saját pizza kiválasztása

. Bejelentkezés

. Kosár


56. feladat

Hogyan állíthatod össze a saját pizzádat? 

A A meglévő pizzákból kiválaszthatod azt, amelyik a legszimpatikusabb.

B Kiválaszthatod, hányféle és milyen feltétet szeretnél.

C Magad választhatod meg a pizza méretét és a tészta fajtáját.

D Megmondhatod, melyik időpontra szeretnéd megrendelni.


57. feladat

Ha egy előre összeállított pizzát szeretnél rendelni, melyik menüpontot kell választanod a 3. lépésben?


58. feladat

Szívesebben használnál a pizzarendeléshez egy ilyen internetes oldalt, mint a telefont? Indokold meg a válaszodat!


59. feladat

Mi a teendő a regisztrációs kóddal? 

A Az első belépés alkalmával be kell írni a megfelelő mezőbe.

B Az első rendeléskor be kell diktálni az ügyfélszolgálaton.

C Meg kell őrizni, mert ez igazolja a regisztrációmat.

D Mindig be kell írni, ha be szeretnék jelentkezni az oldalra.


60. feladat

Miről NEM dönthetsz a pizzával kapcsolatban? 

A A pizza formájáról.

B A pizza feltéteiről.

C A pizza méretéről.

D A pizza tésztájáról.


61. feladat

Az alábbi válaszlehetőségek közül melyik jellemzi leginkább a szöveg stílusát, megfogalmazását? 

A hivatalos

B humoros

C közvetlen

D tudományos


62. feladat

Miért írták a 2. pontot vastag betűkkel? 

A Mert csak ez a bekezdés szól a regisztrációról.

B Mert így jobban elkülönülnek a bekezdések.

C Mert így sokkal látványosabb a szöveg.

D Mert nagyon fontos információkat tartalmaz.